a napokban még erősebben motoszkált bennem az a bizonyos -mit is fogok én kezdeni magammal ha végre nagy leszek?-kérdés.ma végre megtaláltam rá a választ.aggódva, kissé kedvetlenül indultam útnak és küzdöttem a szmoggal teli világgal ma reggel.nem számítottam semmilyen kivételes eseményre a mai napon.de ugyebár tudjuk, mindig akkor történik a csoda mikor nem is számítunk rá.egy unalmasnak vélt tanítási órán megérkezett hát a mai kis csodám.az igazat megvallva, nem épp így képzeltem el a nagy napot, de ez a verzió is megteszi.a lényeg, hogy megvan a cél és hozzá az akarat, az elhatározottság.véghez vinni minden áron de persze örömmel, mert az fontos.a tökéletes egyetem, a tökéletes helyszínen, a tökéletes szak, egyszerűen minden a helyén van már most.izgatottan várom.döcögős még az út odáig de csak előre mindent bele.mert érdemes megtenni mindazt amire képesek vagyunk, mindazt amit a jutalomért elvárnak tőlünk, de akkor igazán jó az egész ha mindezt örömmel tesszük és szeretettel, ezeknél nélkül nem sikerülhet.én mindkettőt beleadom a dolgokba tehát minden szép és jó és az is marad.minden sikerül csak hinned kell Benne.*mosoly*
2009. január 21. 22:06
"nem épp így képzeltem el a nagy napot, de ez a verzió is megteszi"
Ha publikus, elárulod, hogy honnan jött az ihlet? :)
2009. január 25. 16:38
Benjámin László:
NEM ADHATSZ TÖBBET
Bátran légy tenmagad, akárhogy ráncigálnak,
vezérnek lássanak bár, vagy muzsikus cigánynak,
fölemel tisztelettel a világ, vagy legyűr,
a páholyban, a porban az vagy, ami belül.
Bátran légy tenmagad, míg valahol tanyát lel
a hústól és velőtől megszabadult halálfej,
s a jajszót, a parancsot, a színt, a dallamot
többé nem közvetítik a síró huzalok.
Elég szégyenre-kínra, hogy magadat kihordod,
mi történjék veled? – az már nem a te dolgod.
Ha itt az ideje, a sűrűből kibukkan
a végső látomás, a dörzsölt politikus kan,
Allah kinyújtott karja, a császár jó híve,
nem véti el soha, kit kell ledöfnie.
Megemlegesse minden, hogy hajdan Lilla volt –
kecsét és kellemét és báját buzgón dalold,
meg is sirat talán a szép Vajda Juliska,
hites ágyába bújván – s mehetsz a francba, Miska.
Félszeg, gyötrött alak, javító szenvedély
magát-pusztító lángja, szigor, komoly kedély –
„Nem volt közénk való!” – az optimista nemzet
leköpi tisztelettel Kölcsey Szent Ferencet.
Adnak érdemkeresztet, adnak szép hivatalt,
s aztán már senki gondja, ha „jobb részed kihalt”.
Egy gesztust a világnak, ördög vigye a lelket.
És tűrd, hogy rádszegezzék dermesztő önfegyelmed.
Kérő gyermek-mosoly, osztódó képzetek
sövénye tartaná fel a massziv végzetet?
Megraktad a szerelvényt szétszabdalt életeddel,
s Pista-e, vagy Attila? - világ árvája ment el.
Leteszel ám te is balsorsot és szerencsét,
fölösleges batyúd lesz erő, szándék, tehetség,
s ha végképp szétzilált is közöny, kétség, ököl,
megold és összefoglal a türelmes gödör.
Akárhogy hízelegnek, akárhogy követelnek,
ne ítélkezz fölöttük, ne kérj tőlük kegyelmet.
Ha sorba áll mögötted, ha szétszed a csapat,
bátran – de hogyha félsz, hát félve – légy tenmagad.
Végezzék el magukban: elvetnek? elfogadnak?
Amit majd a halálnak – többet nekik sem adhatsz.