noinewyork

úgy vélem az élet minden egyes percben, mindenki számára tartogat meglepetéseket. volt idő mikor ezt az elméletet teljesen elvetettem. már a szakadék aljáig zuhantam abban, hogy nekem már annyira fáj, hogy semmi az ég világon nem lehet ennél fájdalmasabb, semmi sem tud ennél nagyobbat szúrni belém. de az a nagy, elszomorító, kétségbeejtő valóság, hogy mégis. lesz még kitudja hány dolog az életemben, amin kiborulok, amin sírok, amin dühöngök,amitől már csak sikítani és ordítani tudok, egyszóval, ami fáj. de, hogy melyik mekkora nyomot hagy és mikor múlik el…

vajon ha elérünk egy bizonyos kort, akkor már leszünk annyira érettek, tapasztaltak, bölcsek, előrelátóak, meggondoltak, hogy semmi sem tud meglepetést okozni? a válasz: nem. sohasem növünk fel annyira, hogy mindent ismerjünk. mindig jön majd valaki, aki felforgat mindent, hogy azután újból elmenjen és lerombolja, amit építettél, mindig lesz olyan hír, amit legvadabb álmaidban sem képzeltél volna, mindig lesz sokkoló cselekedet, amit elkövetnek ellened, mindig eljön az, amit már egyáltalán nem mersz, nem tudsz, nem akarsz várni, mindig lesz egy tett, amit nem tudsz megmagyarázni, mindig felborul körülötted minden, mindig lesznek olyan fejezetek, mikor elfelejtik, hogy létezel. Erre újból és újból rádöbbensz, mert folyton szembe jön veled, hogy meglepjen. és te még mindig nem ismered fel, te még mindig bedőlsz neki, még mindig próbálod jóvátenni… talán ez a baj veled… talán nem…